Nyolc bajnoki cím és nyolc kupagyőzelem sok. Sőt, a jelenleg még „életben lévő” klubok közül csak a Budapesti Honvéd rendelkezik több NB I-es elsőséggel, ám az harminchárom aranyérmük megközelíthetetlen minden csapat számára és talán nem is lesz elérhető sosem. Amivel viszont a Szolnoki Olajbányász egyedülállóként biztosan büszkélkedhet, hogy ők az ország legsikeresebb vidéki csapata, viszont hosszú út vezetett idáig. A Tisza-parti együttest bemutató hetünk legutolsó fejezetében visszatekintünk az 1990/91-es szezonra, amikor először ért fel a magyar kosárlabda csúcsára az Olaj.

A történet három évről korábbról indul, amikor is 1987-ben a klubvezetők magasabbra helyezték azzal a lécet, hogy leigazolták az egész ország meghökkenésére a honi sportá egyik legjobb játékosát, a sokszoros válogatott játékost, Berkics Lászlót. Volt klubja, a Budapesti Honvéd megtett mindent, hogy a játékost ellehetetlenítse, végül az első meccseken nem léphetett pályára, de utána már a rohamosan gyarapodó szolnoki szurkolók legnagyobb örömére igen. A cél nem titkoltan a feljutás volt az NB I „A” csoportjába, vagyis a legfelsőbb osztályba. Az alaposan megerősödött csapat az alapszakasz negyedik helyén zárt. Az első szezonban még nem sikerült a bravúr, a következő idény viszont elhozta a hőn áhított sikert és az 1988/89-es évadban a Szolnoki Olajbányász hatalmas csatában Kecskeméten a helyi csarnokot színültig megtöltő vendégszurkolók előtt kiharcolták a feljutást.

A következő év – ahogy mondani is szokták – más kávéház volt a klub számára, pláne, hogy ebben a szezonban már nem Alföldi, hanem Szolnoki Olajbányász néven szerepelt az egyesület. 1989–1990 volt az első évad a legfelső ligában. A szakmai munkával, a csapat korábbi játékosát, a gárdát a legjobbak közé vezető Szalay Ferencet bízták meg. Az első évad nem úgy sikerült ahogy azt a vezetők eltervezték, és a kiesés ellen kellett küzdeniük. A rájátszás során kiestek az első osztályból, de az Oroszlányi Bányász megszűnése miatt a két legjobb kieső (Szolnok, Sopron) osztályozón dönthették el az NB I „A”-s tagságot, ami a Szolnoknak sikerült, idegenben is legyőzve az akkori egyik legnagyobb riválist hosszabbításban.

„A következő év pedig felejthetetlen volt. A ’90/91-es szezon, amikor bajnokok lettünk” – emlékszik vissza Acsay Attila klub korábbi játékos, vezetőedzője és ügyvezetője. „Most nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem egy fúrómunkás szólt a vezetésnek, hogy Bulgáriában van egy fickó, Andrej Tyubinnak hívták, aki jól kosárlabdázik. A vezetőségnek pedig megtetszett, leigazoltuk és fantasztikus játékos lett nálunk. S mivel a Tungsram és a Honvéd ekkor még két külön csapat volt, illetve ott volt a Körmend és a Zalaegerszeg is, így ők körbeverték egymást és ebből sokszor mi jöttünk ki a legjobban” – mesélte Acsay. Ehhez persze hatalmas utat kellett megtenniük Rezák László és Szalay Ferenc tanítványainak. A bajnok Szolnok jóformán egy ötössel játszotta végig a bajnokságot. Két remek külföldi: egy palánk alatt megbízható – igaz „öregedő” center, Rasid Abeljanov, egy életveszélyes magasbedobó, Andrej Tyubin. Mind a kettő játékos az akkor már megszűnőfélben lévő Szovjetunióból érkezett. Volt egy fiatal, de máris igen rutinos center Berkics, egy „rakkolós”, ám remek kezű hátvéd, Tóth Attila, és egy a csapatot szervezni, társakat kiszolgálni tudó, rutinos saját nevelésű, villámgyors irányító, Tóth Zoltán – no persze az edzőket nem számítva – ennyi kellett a Szolnoknak, hogy bajnok, a hazai mezőny legjobbja legyen – áll a klub honlapjának történelmében.

Az 1990/91-es szezon rájátszása:

Negyeddöntő:

Tungsram SC–Bajai SK 95–83, 87–97, 118–97, 88–85 

Szolnoki Olajbányász–Atomerőmű SE 80–73, 87–71, 94–81

Körmend-Hunor KC–Videoton SC 68–66, 89–105, 92–84, 69–74, 89–77

Bp. Honvéd–Zalaegerszegi TE-Heraklith 75–85, 84–81, 84–87, 76–77

Elődöntő:

Tungsram SC–Zalaegerszegi TE-Heraklith 100–72, 63–64, 75–89, 63–93

Szolnoki Olajbányász–Körmend-Hunor KC 79–67, 81–85, 102–97, 72–97, 115–95

Döntő:

Szolnoki Olajbányász–Zalaegerszegi TE-Heraklith 79–69, 74–92, 84–82, 74–72